BRM 200 – KiskunságMaraton
Szezonnyitó tekerés a „Holland matrózokkal”
Végre itt a tavasz. Ez igaz a hétköznapokra, viszont hétvégenként az időjárás csúnyán megcáfolja ezt a kijelentést. A mostani hetünk sem alakult másként. A szép, napsütéses hétköznapok csak úgy elröppentek, és amikor végre volna egy kis szabadidő kimozdulni a négy fal közül, akkor biza elszontyolodik, sőt el is pityergi magát az idő. De ez most mind mellékes, elkezdődött az idény, a versenyszezon; és mivel nem cukorból vagyunk, így nem kell megrettenni egy kis negatív időjárás előrejelzéstől.
Sajnos a kivételek egyike volt, hogy bejött az időmágusok jóslata, így szombat hajnalra már 10 fok körüli hőmérsékletre ébredhettem. Nem szegte kedvemet a dolog, az előző este összekészített pakkot magamhoz vettem és elindultam még sötétben a találkozási ponthoz. Kis késéssel indultunk Kiskunfélegyháza felé, ami nem volt meglepő, hiszen minden az utolsó pillanatra marad;csupán az utolsó napokban dőlt el az is, hogy „ott-alvós buli” lesz-e, avagy kelünk hajnalba és kicentizzük a dolgokat. Az utóbbi megoldást választották a többiek, ezért is fordulhatott elő az a tény, hogy utolsóként rajtoltunk. Ugyan ez nem verseny, van szintidő, meg van start és finish, de nincs pontos chipes időmérés, csupán a túrakártyán szerepelnek ezek az adatok, amiket az ellenőrzési pontokon gyűjtünk be.
Nyolc óra előtt már elrajtolt, aki a helyszínen volt, mi maradtunk még pakolászni, kerekeket szerelni, mivel első kerék nélkül nemigen tudtuk volna letekerni a 214 km szakaszt; Vancsi kocsijába meg nem nagyon tudtuk volna betenni a három kerékpárt „fullosan”, ezért voltak szétkapva.
Negyed kilenckor, komótosan mi is nekivágtunk a távnak, amit pár km után félbe is szakítottunk a természet hívogató szavára. Felhős volt az égbolt, enyhe szél tépázta a mezünket és a hőmérséklet sem volt túl kellemes, de mivel ekkor még átlagban 30-as tempóval haladtunk, ezért a fázásnak érzete eszünkbe sem jutott.
Tíz óra előtt, 43 km után Izsákon voltunk, egy kis ABC-ben volt egy asztalra kikészítve a pecsét és az írószer. Kitöltöttük a túrakártyát és folytattuk utunkat Kalocsa felé, a következő ellenőrzési ponthoz. Ezeken a szakaszokon pár bringást értünk be, de Kalocsa előtt néhány km-el egy kisebb rekus bandát (fekvőkerékpározókat) is nyakon csíptünk. Az előnyünk viszont nem sokáig tartott. Megbeszéltük, hogy megállunk a kalocsai táblánál és készítünk „szelfi” fotókat, amit elküldünk egy közös ismerősünknek, így elbohóckodtuk az időt és elhaladtak mellettünk a rekusok.
A belvárosában, pontosabban a Barokk Cukrászdában volt a 98 km-es ellenőrző pont, közel a fél távnál. Itt nem csak a rekusok, hanem országútival teljesítők is kávéztak, sütiztek, kb. olyan 15 főre saccolnám a létszámot. A pecsételést követően pótoltuk az elvesztett kalóriákat, majd ismét nyeregbe pattantunk és utunkat Jánoshalma irányába vettük.
Időközben igencsak kellemetlen volt visszaülni a nyeregre, büntetett, amiért kimaradt a téli, illetve tavaszi alapozás. Idén két edzést sikerült kivitelezni, azok is cirka 80 kilóméteresekre sikeredtek, tehát voltam már jobb formában is. Szerencsére a terep viszonylag sík volt. De még csak ezután következett egy egész sunyi emelkedő, amit szabad szemmel nem érzékeltünk, csak azt tapasztaltuk, hogy sebességünk csökken, a pulzusszámunk meg ezzel arányosan nő. Átlagba véve az út minősége kifogástalannak mondható volt, ezen a szakaszon viszont eléggé sokat zötykölődtünk. Szerencsére ezt is megúsztuk defekt nélkül és beértünk Jánoshalmára, felkerült a harmadik pecsétünk a 140 km mellé.
Kettő óra után pár perccel indultunk tovább, hogy visszaérjünk Kiskunfélegyházára, maradt még 73 km a túránkból. Utunk során bíztunk a jó szerencsében, hogy kikerül minket az eső. Sajnos ez nem jött be, és az égi áldás majdnem végig kísért a fent maradó szakaszon. Az út minősége szintén kivalló volt, de az esőtől csúszós is; Bálint sérült vádlija elkezdte feladni a szolgálatot, így a sok külső tényező miatt, már csak 25 km/h-val haladtunk tovább. Pillanatok alatt bőrig áztunk, ami egyáltalán nem volt kellemes érzés, főleg, hogy fújt a szél is. Mire visszaértünk elállt az eső, de tocsogott rajtunk a ruha és szegény paripák…milyen koszosak lettek. Az első és legfontosabb lépés a pecsételés után az ázott túrakártyákról készíteni egy fotót az utókornak, csak ezután ettünk/ittunk és pakolászás után indultunk is haza.
Elfogadható szezonkezdő tekerésnek mondanám, ugyan nem időre mentünk, de nem is szégyenkezhetünk a bruttó 9:21 óra alatt teljesített körért. Rávilágított, hogy biza nem ártott volna télen nekifogni alapozni, na meg arra is, hogy az itinert indulás előtt jobban át kéne tanulmányozni, hogy ne tévedjünk el az első 400m után. Amit még mindenképp megemlítenék, hogy mindhárman tisztességesen letekertük a távot, nem használtuk egymás szélárnyékát, nem bolyoztunk, hanem kellő távolságra egymástól róttuk a kilómétereket.
Külön köszönet Székely-Molnár Ákosnak, az egy fős szervezőnek, aki mindig (idáig tavaly vettünk részt a BRM300 bakonyi túrán és a mostani BRM200 –on) zökkenőmentesen előkészíti, lebonyolítja majd az utómunkákat is elegyengeti egyedül. Nem kevés melóval jár egy ilyen túra szervezése: vegyük csak, azt, hogy mindegyiken végigmegy, fényképes itinert készít, megszervezi az ellenőrző pontokat, a start/finish helyszínen kiadja, illetve beszedi a túrakártyákat majd elküldi hitelesítésre Franciaországba – mivel ez a kezdeményezés onnan jön – majd az okleveleket és érmeket – melyeket a franciák küldenek - egyenként postázza. Mindezek összköltsége töredéke a többi versenyhez képest, megkockáztatom, hogy ebből neki semmi nem megy zsebbe.Egy szó, mint száz, le a kalappal! Jöjjön a többi BRM!
A túráról készült képeket itt megtalálod.
A BRM sorozat honlapja ezen a linken érhető el.