Zalakaros - Tour de Zalakaros

Nem a győzelem, nem a részvétel, hanem a fontos

    Elérkezettnek láttam az időt, hogy versenykerékpárral is kipróbáljam a maratoni távot. Általában 100 km fölött vannak ezek a versenyek és mindig van benne bőven szintkülönbség. A zalakarosi maraton  118 km-el és 620 m szintkülönbséggel várt minket (Mészáros Bálintot és engem). Ismét csak a MÁV volt a ludas abban (nem pedig mi, hogy nem rendelkezünk megfelelő járművel a kerékpárszállításhoz), hogy nem tudtunk a verseny napján leutazni Zalakarosra. A menetrendet figyelembe véve péntek d.u. indultunk el, levonatoztunk Zalakomárig, majd onnan áttekertünk Zalakarosra. Már besötétedett, mire az egyik faluból átértünk a másikba a bogarak kíséretében. Gyorsan megvacsoráztunk és testileg-lelkileg készültünk a versenyre - Bálint rutinosabb, mint én; neki nem ez az első hosszabb távú versenye, ezért is megbeszéltük még aznap este, hogy nem várunk egymásra, versenyről van szó, nem tartjuk fel egymást; mindketten tudtuk, hogy aki lemarad az én leszek, a kérdés csak az, hogy mikor?

    Reggel, mire a versenyközpontba értünk, már tele volt a parkoló. A versenytársak némelyike az utolsó beállításokat végezte a kerékpárján, de volt olyan is aki már melegített és akadtak olyanok- mint mi is - akik a rajtszám felvétellel foglalatoskodtak.Én általában akkor vagyok nyugodt, ha már rajtam van a rajtszám és elkezdek bemelegíteni. Ekkor ráhangolódom a versenyre és igyekszem kizárni minden egyéb külső tényezőt. Tekerés közben Bálintban is termelődtek az adrenalin molekulák és mindketten izgatottan vártuk a rajtot. A rajtzónába még készítettünk pár fotót és vártuk a startpiszoly eldurranását.

    Egy kis üdvözlő beszéd után, - mint ilyenkor szokás- elsült a pisztoly és útnak indultuk. Igyekeztünk megfelelő tempójú bolyhoz csatlakozni, de mindketten tudtuk, hogy amikor elkezdődnek az emelkedők, akkor szétválik a csapat. Az első pár kisebb emelkedőnél még tartottam az iramot, még együtt voltunk Bálinttal. De ez sajnos nem sokáig volt így, mivel jöttek a nagyobb emelkedők és lemaradtam tőlük. Beértek mások, akikhez a tetőn még tudtam csatlakozni és együtt haladtunk kb. 30 km-ig, amikor is jött a beígért 15%-os domb. Már a látvány sokkolt, hallani lehetett, ahogyan mindenki visszavált és teljes erőből nekifeszül az emelkedőnek. Sokan leszálltak és tolták a bicajt, nem volt egyszerű feljutni, ráadásul a tetőn egy fotós várt, hogy megörökítse a szenvedésünket.

    Mielőtt begurultunk volna másik felől, várt minket az első frissítő állomás. Megtöltöttem a kulacsaimat és már pattantam is vissza a nyeregbe, hisz csupán a táv 1/4-e volt teljesítve. A lejtőn nem találkoztam senkivel, majd az egyenesbe beértem egy kisebb csapatot és mivel energikusnak éreztem magam, sokat vezettem őket, ami utólag kiderült, hiba volt akkor és annyi energiát veszíteni. Jött egy nagyobb emelkedő és lemaradtam ettől a csapattól is, dèja vu- m támadt - már megint egyedül vagyok, körülöttem sehol senki. Egyébként gyönyörű táj volt, a farengeteget csak az út választotta el, illetve a csendet csak a madárcsicsergés törte meg, na meg az én lélegzetem, mivel igencsak kapkodtam a levegőért.

    Kiérve a tetőre szembesültem a ténnyel, hogy az utam ezen szakaszát egyedül kell megtennem. Már ekkor elég fáradt voltam, sokat kivettek belőlem az emelkedők, meg a hősködésem. A Kis-Balaton mellett haladva, az az ötletem támadt, hogy pancsolok egyet a vízbe és hagyom a versenyt, mert meleg van, fáradt vagyok és még több, mint a fele hátra van. Persze nem így történt, de azért csábító volt a gondolat. Közel 40 km-t tettem meg egyedül és következett az újabb frissítő állomás, már csak 38 km volt hátra, lazább szakasz, gondoltam most már fellélegezhetek, hisz a frissítő állomást elhagyva újabb versenytársakhoz verődtem. Kimerült voltam, de ők is, már mindnyájunk előtt csak a célkapu lebegett, legalábbis az én fejembe semmi más nem járt, csak hogy átguruljak alatta. Egy lány ismerte az utat, megnyugtatott bennünket, hogy a nehezén már túl vagyunk, de tartalékoljunk, mivel lesz még egy húzós emelkedő. Végig együtt maradtunk, meg is pihentem és ismét hajtott a vérem és ismét vezettem őket, mondanom se kell, hogy ismét hiba volt. Nem is hittem a szememnek, amikor láttam a Zalakaros táblát, igen-igen, beértünk, megcsináltuk. A főúton haladtunk, már nem lehettünk távol a versenyközponttól, de a nyilak jobbra irányítottak. Ekkor jutott eszembe, hogy előző nap amikor Bálinttal kerestük a versenyközpontot, szembefutottunk ezzel az utcával, ezekkel a nyilakkal. Az arcomról lefagyott a mosoly, mert tudtam, hogy az út végén várni fog egy meredek domb. Egyetlen porcikám se kívánta, de mit volt mit tenni, nekivágtam az utolsó emelkedőnek, persze ismét lemaradtam a többiektől. Legszívesebben már én is csak toltam volna a biciklit és hallottam, ahogyan szidják a szervezőket, amiért itt a végére még beletettek egy kis csavart a pályába. Nagy nehezen felértem, de onnan már csak gurulni kellett befele. Még pár kanyar, pár utca és a távolból elé tűnt a célkapu, egy hosszú egyenes, pár száz méter és áthaladtam alatta. Az időmet tekintve nem is volt olyan rossz, 4 órán belül azaz 3:55:53 alatt értem be.

    Bálint ott várt rám, ő cirka 20 perccel előttem ért be. Így kipihenten fogadott és egyből nyújtotta a vizet, hogy frissítsek. Picit le kellett ülnöm, hogy magamhoz térjek, az utolsó domb a tartalékaimat is felemésztette. A müzli szelet szerencsére gyorsan hatott, így helyrepattantam és még gyorsabban igyekeztünk hagyományos módon pótolni a kalóriákat, a hal és a csirke mint fehérje forrás illetve a krumpli, mint szénhidrát segítette elő a szervezetünk regenerálódását. Megvártuk a tombola sorsolását, hátha elvisszük a fődíjat, egy merida versenykerékpárt. Be kellett érnünk egy sigma baseball sapkával, amit nyertem, majd útnak indultunk hazafelé.

    A verseny után támadták a szervezőket, voltak akik eltévedtek és ezt nem a saját figyelmetlenségüknek tudták be. Az tény, hogy egy ekkor rendezvénybe csúszhatnak hibák, meg az is tény, hogy mindenki elvárásainak nem lehet megfelelni, mindig akadnak elégedetlen versenyzők. Személy szerint meg voltam elégedve mindennel, a kritikus csomópontoknál rendőrök irányították a forgalmat, a kisebb helyeken meg táblák, illetve az aszfaltra felfestett nyilak segítettek a tájékozódásban. A born cselét, amit a kezdőcsomagban kaptunk és annak förtelmes ízétől eltekintve semmi negatívumot nem tudok megemlíteni. Minőségi versenyt bonyolítottak le, a szponzoroknak köszönhetően a fődíj és a többi tombola ajándék is emelte a verseny színvonalát.