Úri – Farkasordító Úri Félmaraton
„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka”
Azt gondolhatnánk, hogy csupán véletlen műve a címekben a két állat előfordulása. Mi köze lehetne a farkasnak a szarkához vagy fordítva, de mégis jellemző volt a meséből fennmaradt mondás és a farkas jelképe is erre a félmaratonomra.
Úriban rendezték meg a Farkasordító Úri Félmaraton és 10 km futóversenyt. A főszervező Orbán Csaba, a sporttársak körében Ezüsthegyi Kabóca névre hallgató paralimpikonunk volt. Kabóca látássérültként éli családjával a hétköznapjait; edz, versenyzik és, mint kiderült: most már szervez is.
Rég futottam gyorsan (magamhoz képest természetesen, mert relatív, hogy kinek mi a gyors), de mégis éreztem magamban az erőt, hogy ez a futásom jól fog sikerülni. Nem volt nagy marketingje a versenynek, legalábbis én csak 2x láttam róla infót, mégis kb. 100 fő félmaratonra és kb. 80 fő nevezett a 10 kilométeres távra. Titkon reméltem, hogy valahol elől végzek majd, talán még a dobogóra is esélyes lehetnék. Persze ez csak álom maradt és rögtön felébredtem, mikor a helyszínre értünk Julcsival és megláttam, milyen szép dombocskák színesítik a tájat. Igazából mégis csak akkor világosodtam meg igazán, amikor láttam a sporttársak öltözékét. Sok mindent elárul egy futóról, hogy hogyan van felöltözve; mármint arra gondolok, hogy pl: 10 fok körüli hőmérsékletben nem egy nagy bunda sapkában és irhakabátban leülve a kispadra pipázgatva várja a rajtot. Itt kérem, egy szál pólóban, kis nadrágban melegítettek az atléták. Elillant minden rózsaszín felhő körülöttem, tudtam, hogy biza kemény mezőny gyűlt össze. Ráadásul a helyszíni nevezőkkel együtt közel 300-an állhattunk rajthoz. A verseny előtti napokban, Julcsi is kedvet kapott a 10 km távhoz, minek várjon rám, ha már egyszer ő is futhat. Meg egyébként is pont egy 10 km táv következett az edzéstervében.
A versenyközpont az Úri Művelődési Házban volt kialakítva, aminek volt egy jellegzetes hangulata, valószínűleg a barátságos fogadtatás miatt. Mindenki tüsténkedett, a rajtszámokat már osztották és a helyszíni nevezőket is regisztrálták, no meg a kis gyerkőcök lelkesen intézték a ruhatár felügyeletét és a csomagmegőrzést.
Elindult a mezőny és pár száz méter után kiértünk a Fő útra, ahol már egy emelkedő fogadott minket. Ez eléggé széthúzta a társaságot oly annyira, hogy már nem is láttam az elsőket, pedig még 1 km-t se futottunk. De azért nem adtam már fel az elején, nekifeküdtem a dombnak és mire felértem, elkezdett kialakulni a sorrend is. A Farkasdi elágazásnál volt a 10 km távnak a fordítója, én még csak a 4 km körül járhattam, amikor már futottak velem szemben. A kisebbik távot teljesítők se sziesztázni jöttek (gondoltam magamban) és igyekeztem a tempómat növelni. Ez a lejtőkön sikerült is, de az emelkedők eléggé megfogtak. Az útszakasz nem csak kanyargós volt, hanem igazi hullámvasútra emlékeztetett. Nekünk (félmaratonosoknak) az egyik fordító a Felsőfarkasdi buszfordulónál volt, ekkor számolhattam meg, hogy hányan futnak előttem. Kereken a 10 helyen álltam és terveim közt szerepelt, hogy még egy kicsit feljebb tornázom magam, mert látótávolságban voltak még ketten.
11 km-nél jártunk, mire újból a Farkasdi elágazáshoz értünk, és nekilódultunk egy újabb emelkedőnek Gomba irányában. Ha emlékeim nem csalnak, már a 9. helyen robogtam és meg is közelítettem a gombai buszfordulónál a 8. helyen lévő futótársat. Egyre inkább csökkent közöttünk a távolság, de nem sikerült beérnem, sőt veszélybe is került a pozícióm, mivel már a nyakamban lihegtek. Összekapartam a meglévő tartalékot és csak futottam, már nem számított, hogy 8. vagy 10. helyen vagy hátrébb végzek. Eléggé elfogytam a végére, így már jó volt megpillantani újra az Úri táblát. Se előttem, se mögöttem nem volt senki, hirtelen belém nyilallt, hogy rossz útszakaszra tévedtem, de szerencsére csak pillanatnyi kiesés volt, hogy nem ismertem fel a környezetet, ahol már egyszer elfutottam.
Végül megmaradt a 9. helyezésem, amit 01:30:26 alatt abszolváltam. Julcsi már a célban várt, pihenten, mintha ő nem is futott volna, pedig a 10 km-t 01:11:04 alatt teljesítette, és az 51 hölgy közül a 27. helyen ért célba.
Mindketten azon a véleményen vagyunk, hogy talán nem is vettünk részt ennyire családi hangulatú, remek szervezésű rendezvényen, ahol ráadásul a befutóérmet a gyerekek egyedileg készítették. Ha visszagondolok, még most is libabőrös lesz a hátam, jó volt megélni, hogy van ebben a világban még olyan sportrendezvény, ahol a szervezők nem megtollasodni szeretnének a bevételből. Az egész szervezésre a szívvel-lélekkel való hozzáállás dominált, a tiszta sport iránti szeretet és elkötelezettség. Amikor azt látni, hogy a kis falucska összefogott, a Művelődési Házat biztosították, a barátok, szomszédok azzal segítettek, amivel tudtak, hogy létrejöjjön e klassz kis verseny. Kabóca megálmodta és megvalósította. Ennyi… Nincs több hozzáfűznivalóm, csak az, hogy köszönöm.
