Budapest - Vivicittá Félmaraton
Első félmaraton - tapasztalatszerzés
Alig egy hete, hogy lefutottam életem első maratonját… Friss élményekkel tele megszületett egy kis élménybeszámoló. Még fel sem eszméltem igazán, még mindig hihetetlen volt számomra, hogy sikerült teljesítenem; miközben egy újabb kihívás várt rám, a 28.-ik alkalommal rendezett Vivicittá városvédő futás félmaratoni távja. Maraton és félmaraton között óriási a különbség, többek között a táv is; máshogyan kell tervezni, máshogyan kell beosztani az energiát.
Mivel még nem számítok tapasztalt futónak, ez a verseny tökéletes volt a technika, illetve a taktika fejlesztésében. Ismét bővült a rutinhoz vezető út. Annál is inkább, mivel számomra nem volt elegendő a regenerációs időszak, így edzeni se tudtam azon a héten. Év elején, amikor terveztem a naptáram, gondoltam, hogy belefér egy héten két verseny. Mivel fél távról volt szó, nem viselt meg annyira, mint a maraton, de itt is akadtak nehézségek.
Sajnos technikai okok miatt lecsúsztam az utolsó napi rajtszám felvételről, így a verseny napjára maradt ezen feladat teljesítése. Bevallom, hogy emiatt stresszeltem is, annál is inkább, mivel a nagy létszámra való tekintettel a rajt időpontját előrébb hozták. Így 11 óra helyett 9:30-tól indult a félmaratonisták futama. Reggel korán keltem, hogy időben kiérjek a szigetre, és minél előbb felvegyem a kezdőcsomagom. Még egy métert sem futottam, mégis a pulzusom 100 fölött lehetett. Nem tudtam mire számítsak, mekkora tömegre, hányan hagyták az utolsó pillanatokra a rajtszámfelvételt, mekkora lesz a sor, lesz-e időm még reggelizni, illetve bemelegíteni. Apró kis problémáknak tűnnek utólag, de akkor és ott nagyon is termelődött a stresszhormonom.
Leszálltam a villamosról és nyújtott lépésekkel, iramosan közeledtem a versenyközponthoz. Pozitívan nyugtáztam, hogy a nagy tömeg ellenére nincs sorban állás az előnevezettek rajtszámfelvételénél. Zökkenőmentesen és gyorsan zajlott minden, még az induló zónás matricán is javítottunk. Nevezéskor, az űrlap kitöltésénél kérték a befutó időt. Év elején még a 2 órát saccoltam meg. Az edzések alkalmával és a maraton teljesítés után szinte biztos voltam az 1:45-ön belüli időben. Így két szintet ugrottam előre, a sárga 4-es rajtzóna helyett kértem a 2-es zöld színű matricát, ami végül rákerült a rajtszámomra.
Az első kis buktató a reggeli miatt volt. A maratonra készüléskor figyeltem az étrendre az anyagcsere miatt. Ezen a versenyen borult minden, mivel az időpontot módosították. A regeneráció nem volt tökéletes, és a versenyt megelőző napon részt vettem a ’Critical Mass - Az utolsó nagy bringaemelés’ nevű eseményen, azonban kerékpár hiányában (éppen szervizben volt, a Balatonkör-re készült) görkorcsolyával. Ugyan csak a Lánchídnál csatlakoztam a tömeghez, de odáig is görkorcsolyával gurultam, így az aznapi megtett táv 25 km körül mozgott. A maratonon szerzett tapasztalatokat próbáltam finomítani, a dehidratáltságot igyekeztem azzal elkerülni, hogy egy övtáskába feltankoltam vizet és izotóniás italt. Így kiküszöböltem azt a problémát, hogy nem tudok pohárból inni, viszont egy kis teherrel kellett futnom.
A rajtszám átvételt követően gyors reggeli és készülődés várt rám. Nem volt időm ráhangolódni a futásra, feszült voltam emiatt. Átöltöztem és leadtam a ruhatárban a csomagom. Neki is fogtam a bemelegítésnek, volt rá harminc percem. Nem sok mindenre gondoltam akkor, a cél lebegett a szemem előtt; csak teljesítsem a távot, persze a bevállalt időn belül. Melegítés után betereltek minket a rajtzónákba, megpillantottam az "üldözőmet" a maratonról. Réka fitten és szokásához híven mosolyogva várta az indulást. Hatalmas tömeg verődött össze erre a kis futásra, a szpíker be is mondta, hogy a vége az Árpád hídnál van.
Elindultunk elég jó tempóban, Réka körül voltam az első fél szigetkör megtételekor. Ismét jöttek a gondolatok, hogy milyen iramot válasszak, hogyan fussak, mire leszek képes aznap. Végül is úgy ítéltem meg, hogy Réka tempója jó lesz, így már a Margit hídon egymás mellett futottunk. Ekkor kezdett jelentkezni egy nem várt helyzet, ami az étkezésből adódott. Gyakorlatilag a torkomban éreztem a banánt, amit persze, hogy 45 perc alatt nem tudtam megemészteni. De igyekeztem nem erre figyelni, hanem a pulzusomra és a tempóra. Összességében a kis apró hiányosságok, illetve elkövetett bakik miatt fél távig tartottam Réka tempóját, majd lelassultam. Rékával 5 perc alatti km-eket mentünk (4:35 és 4:50 között). A 11 és 13 közötti 3 km-t lehet holtpontnak tekinteni, mert ekkor 5 percesekre nőtt egy km megtétele. Összeszedtem fejben magam, és ez meglátszott a tempómon is, javultam; ismét 5 alatt voltam; azonban Rékát már nem értem utol. A Margit hídra való felfutás picit visszavett a tempón a 20.-ik km-nél, de tudtam, hogy ez az utolsó emelkedő, az utolsó akadály, így mindent beleadtam, hogy egyet hajrázzak. Végül a célegyenesben való km 4:45 lett, s ezzel beértem a célba 1:43:18-as idővel, 1:18-al lemaradva Rékától.
A kitűzött célt teljesítettem a körülmények ellenére, nem csalódtam magamban. Nem sikerült egyéni csúcsot menni, de ezzel az eredménnyel se szégyenkezek. Újabb tapasztalatokat szereztem, bővült az élménytáram minden szempontból.
A szervezés tekintetében minden gördülékenyen zajlott. A nevezési sátorban, a ruhatárnál és a cél állomáson sem volt fennakadás. Egy jól olajozott gépezetként zajlott minden. Végül egy kis videó, ami tükrözi, hogy nem csak versenyről van szó itt, annál sokkal többet jelent mindenki számára aki ott volt és lefutotta a saját távját.